Filmszemle IV. – Szókratész

Szókratész (Socrate) – olasz-francia-spanyol filmdráma, 1971.

A híres ókori görög filozófus, Szókratész életének utolsó szakaszát mutatja be a film, mi pedig a Filmszemlében a retorika és annak története szempontjából nézzük meg. A 70 éves férfit egy athéni polgártársa, Melétosz azzal vádolja, hogy nem hisz Athén isteneiben, és hogy tanításaival megrontja a fiatalságot. Szókratész kristálytiszta érveléssel valamennyi vádat megcáfolja, a népbíróság mégis halálra ítéli. A filmben szinte szöveghűen megjelennek részletek Szókratész beszédeiből (például a védőbeszédéből), ami sokat hozzátesz a film hitelességéhez. A képi világ pedig – még ha régi filmről is van szó – sokkal könnyebben elképzelhetővé teszi az akkori körülményeket, élethelyzeteket. Szókratész a felesége és barátai kérése ellenére nem menekül el az ítélet elől, hanem békével készül a halálra.

A film által kapunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen volt az ókorban vádlóként vagy védőként saját magunkat képviselni egy-egy ügyben, és mekkora hatása és jelentősége volt a kimondott szavaknak.

szókratész

A film DVD változatának borítója. (forrás: netmozi.hu)

Nem egy akciódús mozgóképről van szó. Be kell vallani, hogy nem igazán élvezetes, de aki érdeklődik a retorika bölcsője iránt, az sok gondolattal és benyomással gazdagodhat általa. A történelmi eseményeken, Szókratész személyén és a kor hangulatán túl a nyilvános beszéd fogásai, a meggyőzés elemei és az érveléstechnika iránt érdeklődők találhatják érdekesnek ezt a filmet.

Az alkotást a fentieken túl azért is megemlítjük, mert Szókratészról neveztük el a Retorikaiskola egyik díját.

Szakmai tartalom: 7/10

Szórakoztatás: 3/10

Összbenyomás: 4/10

A film youtube-on ezen a linken megtekinthető.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük