A 2020/21-es akadémiai évtől kezdve az ELTE Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék által meghirdetett Beszédtréner, beszédtanácsadó szakirányú továbbképzés hivatalos gyakorló iskolája a Szónok Születik Retorikaiskola. Új partnerünkkel a képzésében résztvevő trénerjelöltek számára hospitálási lehetőséget biztosítunk, hogy a képzési rendünk, pedagógiai és módszertani elveink valamint céges működésünk megismerésével felkészültebben tudják gyakorlatba ültetni az egyetemi képzésben elsajátított tudást. A megállapodást az ELTE BTK részéről a képzésért felelős vezető, dr. Markó Alexandra az Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszék vezetője, habilitált egyetemi docens és dr. Bóna Judit habilitált egyetemi docens az ELTE BTK tudományos és kutatásszervezési ügyek dékánhelyettese, a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet intézetigazgató helyettese valamint dr. Nagy Fruzsina vezető mentálhigiénés retorikatréner és dr. Hoványi Márton vezető retorikatréner mint a Retorikaiskola alapítói kötötték meg 2021. március 12-én.