Kommunikációs könyvek szemléje VIII.

„Hogy lényünk visszhangot verhessen a másikban” – könyvismertető Montágh Imre Tiszta beszéd című művéről, Németh Viola, a Szónok Születik Retorikaiskola Montágh Imre-ösztöndíjasának tollából. A szöveget Damásdi Nóra szerkesztette.

*

Montágh Imre (1935–1986) Tiszta beszéd című kötete 1976-ban jelent meg először, s az elmúlt több mint negyven évben színinövendékek, logopédusok, pedagógusok nemzedékei számára vált alapművé. A most bemutatott kötet a tizenegyedik, javított kiadás, amely 2018-ban jelent meg a Holnap Kiadó gondozásában. Az összehasonlítások a Múzsák Közművelődési Kiadónál megjelent 3. kiadással való összevetésből származnak.

Nem könnyű feladat egy negyvennégy éves könyvről írni, de korántsem azért, mert meghaladott, korszerűtlen állítások és módszerek lennének benne. A nehézséget inkább a szerző személye adja. Hiszen Montágh Imre egy ország beszédtanára volt, aki nem csupán szűk körben volt elismert szakember; a tévében, rádióban hallott tanításai sokakban elevenen élnek a mai napig. És mivel ilyen klasszikus, ismert szerzőről és műről van szó, nehéz újszerű megközelítést alkalmazni, hogy azok is élvezzék, akik már betéve tudják minden szövegét a kötetnek, de azok is, akik csak most fogják először kezükbe venni.

A kötet felépítése mai szemmel is nagyon logikus és letisztult, ezt az apróbb javítások nem érintették – a struktúra ugyanis változatlan az eredeti kiadáshoz képest, és módosítások csupán a szöveges gyakorlatokban történtek. A kötet egy húszoldalas elméleti bevezetővel indul, ezt követik a beszéd különböző egységeinek – légzés, hangadás, artikuláció, kifejezés – gyakorlását segítő feladatok és szövegek, majd egy rövid összegzést követően a szakirodalmakból vett részletek.

Az elméleti áttekintés a helyes beszédtechnikával és a jól szóló beszéd elemeivel ismerteti meg az olvasót, külön hangsúlyt fektetve a magyar nyelv sajátosságaira. Montágh nem bocsátkozik részletes kifejtésbe, inkább tömör, de annál fontosabb alapismereteket ad a beszédszervek működéséről, a helyesen szóló beszéd műveléséről. Az elméleti rész elemei olyan sorrendben követik egymást, amilyen fokozatok a beszédtechnikai foglalkozásokon is megjelennek. Így a beszéd, színpadi beszéd és a beszédszervek általános jellemzése után a légzés, a hangadás és a kiejtés ismereteiről olvashatunk, és csak ezután következik a magyaros hangsúly, hanglejtés és a ritmus leírása, amelyek után egy szintén általánosabb, a beszéd előzőekben megismert rétegeit ötvöző egység, a beszédstílus következik.

Mivel Montágh a Tiszta beszédet főképpen az akkori Színművészeti Főiskola növendékeinek szánta, az elméleti összefoglaló nagy százalékban a helyes színpadi megszólalás elsajátításához nyújt támpontokat. Ettől függetlenül természetesen általános érvényű információk is megfogalmazódnak, hiszen a beszédszervek működése vagy a magyar beszéd természete mindenkire érvényes. Ahogy Montágh az Előszóban meg is jegyzi, bővebb ismeretekhez a mellékelt szakirodalmi ajánló nyújthat segítséget, és erre olykor szükség is van, hiszen akár az artikulációs bázisról, akár a magyar beszédritmus sajátosságairól van szó, a Tiszta beszédben közölt ismeretek csak alapszinten adnak útbaigazítást.

Érdekes olvasni a negyven évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatokat a köznapi és színpadi beszéddel kapcsolatban. A hangadás, középhangsáv megtalálásáról szóló bekezdésben például a szerző rámutat egy akkori, de ma is meglévő beszédbeli jelenségre: „Mostanában Magyarországon szokássá lett a lehető legszűkebb hangterjedelemben beszélni (az érzelemmentes beszédtől és az eleven gondolkodás hiányától beszűkül a beszédhang-terjedelem). Gyakran az „intellektuális” színészi magatartás póza a motyogás és a szűk hangterjedelem. A magyar beszéd pedig – bár többnyire ereszkedő dallamú – széles hangterjedelmű.” A magyar beszédre jellemző széles hangterjedelem főleg a nyelvjárásokban figyelhető meg, amely már a szerző idejében is kiveszőben volt, mégis a különböző tájegységek beszélt nyelvi változataiban figyelhető meg jobban a magyaros hangterjedelem, hanglejtés. A hangsúlyról és hanglejtésről szóló egységben szintén szó esik a magyar beszéd jellemzőiről, bár itt is főképpen a színpadi előadás vonatkozásában kaphatunk tanácsokat. Nem nyerünk hát olyan nagy betekintést az 70-es évek köznapi beszédének minőségébe, pedig érdemes lenne összevetni a mai beszélt magyar nyelvvel. Hiszen a beszéd mint élő szövet, folyton változik, és már az elmúlt negyven év is hozhatott szokatlan újdonságokat a hangzó magyar nyelvhasználatba – gondolhatunk akár a nyelvjárások átalakulására, kopására, az angol nyelv előtérbe kerülésére, vagy a felgyorsult információs technológiai hálózat következményeire.

A bevezető után következik a már említett struktúra szerinti légző-, hangadó-, kiejtésgyakorlatok sora szövegmentes és szöveges feladatok kettősére bontva, majd a hangsúly- és ritmusgyakorlatok zárják az átfogó beszédtechnikai repertoárt. A szövegmentes gyakorlatok csak a helyes légzéstechnika, hangadás és artikuláció gyakorlásánál relevánsak, így az utolsó két egység már csak szöveggyűjteményszerűen közli a ritmus- és hangsúlygyakorlásra szánt szövegeket – viszont a sorrend ezeknél is tudatos, átgondolt, tehát érdemes eszerint haladni. Figyelemreméltó az artikulációs gyakorlásnál a szerzői megjegyzés 1976-ból: „A pöszék számára akkora anyagot állítottam itt össze, amekkora magyarul még nem jelent meg.” Ez alapján kétségtelen, hogy a Tiszta beszéd anyaga korában egészen hiánypótló vállalás volt, hiszen olyan saját gyakorlatokat és összegyűjtött szövegeket közölt a hivatásos beszélők és szakemberek számára, amelyek rendszerezésére akkoriban már nagy szükség volt. Azonban megjegyzendő, hogy a könyv, habár sokat segít az önálló gyakorlás során is, nem kifejezetten alkalmas az autodidaktikus beszédképzésre. A kötet felépítésén is érződik az, hogy ezek a gyakorlatok színjátszócsoportoknak íródtak, és jó részük csoportos foglalkozások alkalmával tökéletesen használható tanári instrukciók alapján – és később ezeket felidézve önállóan otthon vagy kisebb gyakorlócsoportokban is. A definíciók szokásos szóhasználatával élve azt lehetne mondani, hogy a Tiszta beszéd szükséges, de nem elégséges segédeszköz a beszédtanuláshoz, de helytállóbb azt mondani, hogy kiváló segédeszköz a felnőtt, hivatásos beszélők beszédtanulása során önálló munka, és a pedagógusok számára beszédtechnika, beszédművelés tanítása alkalmával.



A gyakorlókönyv negyvennégy éve őrzi ezeket a szövegeket nüansznyi változtatásokkal. Felmerülhet ugyan a kérdés, hogy kell-e újítani a köteten, szükséges-e magyarázatokkal vagy újabb szövegekkel kibővíteni a Tiszta beszédet. Elképzelhető, hogy lenne helye a „modernizálásnak”, azonban ez a változatlanul újra és újra kiadott kötet tanúskodik a montághi örökség időtállóságáról.

Montágh Imre, Tiszta beszéd, Holnap Kiadó, Budapest, 2018. 193 o.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.