NETorika konzultációt tartottunk

NETorika mindenkinek

Netorika, avagy retorika az internet világában. Az Oktatási Hivatal felkérésére, az M5 tévécsatornával együttműködve egyetemi oktatóknak és közoktatásban dolgozó pedagógusoknak egy olyan oktatóvideó-sorozatot készítettünk, ami az otthonukból végzett távoktatás során a webkamerás helyzetek retorikai alapjaiban nyújt segítséget.

A premiert követően a Szónok Születik Retorikaiskola is publikálta a videókat a honlapján és a facebook-oldalán, ahol egy nyereményjátékra is invitáltuk az érdeklődőket. A tét nem volt kevesebb, mint egy minicsoportos, egy órás, díjtalan NETorikai konzultáció a Retorikaiskola trénereivel. A felvételeket bemutató öt bejegyzés megosztói közül kerültek ki a szerencsések.

netorika

kép forrása: onlineeducation

Az online találkozóra 2020. május 16-án került sor, ahol a résztvevő három főnek egy-egy kétperces kiállásgyakorlatot kellett bemutatnia, amelyekre retorikai és netorikai visszacsatolást kaptak. Az intenzív és jó hangulatú eseményről az alábbi visszajelzéseket kaptuk a meghívottaktól.

Visszajelzések

“Kedves Márton és András, köszönöm az online retorika képzési alkalmat.
Jó volt dolgozni veletek, megismerni benneteket, a téma iránt elkötelezett személyeteket. Köszönöm, hogy segítettetek ránézi arra, hogy a saját, eddig kialakított homeoffice működésemben mi támogathatja és mi vonhatja el a hallgatóság figyelmet.
Köszönöm a megerősítéseket, örültem, hogy erre fektettetek hangsúlyt mindegyik résztvevőnél, és ehhez csatolva hívtátok fel fontos dolgokra a figyelmet. Mentori munkáimban azt tapasztattam eddig, hogy ez a leghatásosabb arra, hogy az átadott információ meg is érkezzen.
Számomra különösen érdekes volt rálátni arra, hogy a modern technika eszközeinek használatakor hogyan szükséges figyelni a normál (offline) előadásnál megszokott részletekre mint gesztus, kiejtés, mondanivaló logikai szerkezete, a hallgatóság bevonása a témába, és hogyan kell új, eddig nem annyira előtérbe kerülő szempontokkal is számot vetni: pl. azzal, hogy a szemkontaktus a kamerára vitt tekintetben valósul meg, a kéz gesztusai látszanak-e a kamerában, mi is van az előadó mögött a háttérben. Örülök, ha tovább tudjátok vinni ezeknek a módszereknek a továbbadását, oktatását.”

Szentes Judit (Katolikus Pedagógiai Intézet, pedagógiai szakértő, közoktatási szaktanácsadó – 2020)

 

“Jó ideje home office-ban dolgozom, rendszeresen veszek részt online megbeszéléseken. Erre a célra kialakítottam egy otthoni dolgozószobát, de fel sem merült bennem, hogy a mögöttem lévő hátteret tudatosan rendezzem el. A NETorikai képzési alkalom ráébresztett, hogy egy kis odafigyeléssel hatékonyabbá tehetem kommunikációmat az online térben.”

Várdai Levente (Magyar Cserkészszövetség, regionális koordinátor, VI. Dél-Dunántúli cserkészkerület – 2020)

 

“Rendszeresen tartok előadásokat, ezért fontos számomra, hogy visszajelzéseket kapjak retorikai szempontból. Ehhez “szakértő szem” szükséges, amit Mártontól és Andrástól megkaptam. Megerősítettek abban, hogy a szakmai hitelesség érződik az előadásomon, jól artikulálok és megvan a kellő hangerőm. Ugyanakkor jobban oda kell figyelnem az időbeosztásra és a környezetből jövő jelek észlelésére, valamint a helyes levegővételre, a “légtámasz”-ra. Ezek mind értékes visszajelzések számomra, amiből igyekszem tanulni, fejlődni és beépíteni a mindennapi munkámba. Köszönöm, hogy részt vehettem ezen az alkalmon!”

Kozákné Zsuzsa (KamaszMentor, emberi erőforrás tanácsadó, pályaorientációs szakember – 2020)

Netorika online 

Bárhogyan is alakul a közegészségügyi helyzet (remélve a legjobb kimenetelt), az online térben megtartott találkozások egyre inkább kikerülhetetlennek tűnnek. Az újfajta retorikai kihívásokat illetően is igaz, hogy a gyakorlat teszi a mestert. Ha Önt is foglalkoztatja ez a téma, jó szívvel ajánljuk figyelmébe NETorikai kínálatunkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük