Kommunikációs könyvek szemléje IV. Kezdők és hadarók

Pej András retorikatrénerünk soron következő könyvszemléjében a Beszédcentrum alapító trénerének egyik könyvét vette kritikai górcső alá.

kezdők és hadarók

Pej András Illés Györgyi Kezdők és hadarók című könyvéről

Az atomenergia és a könyvek. Recenzió – Illés Györgyi: Kezdők és hadarók – Retorika és beszédtechnika vezetőknek című könyvéről

Kezdők és hadarók: a jó beszéd olyan, mint az atomenergia

Annak ellenére, hogy korábban nem találkoztam Dr. Illés Györgyi munkásságával, a szakmai tudása, hitelessége világosan megmutatkozott a könyve alapján. Egyértelműen látszik a több évtizednyi tapasztalata a beszédtechnika oktatás terén és a nyilvános beszédre való felkészítésben is. A legtöbb gondolata egybevág azzal, amit a Szónok Születik Retorikaiskolában mi magunk is tanítunk: érdemes szilárd alapok (légzéstechnika, beszédtechnika) építésével kezdeni a munkát, elengedhetetlen a komolyan vett és végigcsinált felkészülés, az eredményességhez szükséges a megfelelő mennyiségű gyakorlás, továbbá az előadói készségeket csak integráltan van értelme fejleszteni.

A szerző a jó (hatásos) beszédet az atomenergiához hasonlítja. „Építeni és rombolni is képes. Pontosan céloz, óriási erejével világokat növeszthet és tüntethet el, de mindenképpen elsöprő, zsigerekig ható.” (12.) Izgalmas gondolat és hasonlat ez, ám az ilyen és ehhez hasonló tételmondatok ellenére sem kristályosodott ki a mű célja az olvasás végére érve.

A 123 oldalas könyv első fele a nonverbális kommunikációtól nagy lépésekben egészen a kiváló előadás ismertetéséig jut. Habár valóban fontos tudnivalókról olvashatunk, nem világos, hogy a harmadik fejezetben foglaltak miért kifejezetten a vezetői retorikára vonatkoznak? Egyebek mellett például a bevezetés és az összefoglalás kidolgozása minden rétornak megkerülhetetlen feladata.

A következő húsz oldal számba veszi az előadók leggyakoribb problémáit. Ezek a témák csak említés szintjén jelennek meg a könyvben, pedig a szónok félelmei, a hitelesség megőrzése, a generációk közti különbségek mind-mind valós nehézségek lehetnek. Egy-egy történetnél nem kapunk több segítséget, pedig éppen ezek a kérdések jelenthetik az igazán nagy kihívásokat a fejlődés rögös útján.

A beszédtechnikáról

Végül mintegy 50 oldal foglalkozik a beszédtechnikával. Ez a fejezet rendkívül alapos. Ábrákkal és mini gyakorlatokkal vezet végig minket a szerző a téma főbb részein. Minden területet egy-egy történet színesít. Ezek a személyességgel átitatott anekdoták eddig is megjelentek a könyvben, de itt különösen jól esnek, mert megkönnyítik a szárazabb, informatívabb bekezdések befogadását és megértését.

Sokat gondolkodtam a könyv címén. Vajon én kezdő vagyok vagy hadaró? Vajon vannak-e további kategóriák? Ha igen, melyek ezek, és hogyan érhetek el odáig? Ezekre a kérdésekre Illés Györgyi nem ad választ. Tovább gondolva a szerző hasonlatát a jó beszédről: önmagában attól, hogy olvasok a nukleáris energiáról, még nem lesz a házamban világosság.

Emberként és előadóként mindenki más és más nehézségekkel küzd. Kategorizálás nélkül, és függetlenül attól, hogy valaki vezető beosztásban dolgozik-e, az előadói készségeink folyamatos fejlesztésére érdemes időt és energiát szánni. Ennek első lépése lehet egy könyv elolvasása, de a valós munka a gyakorlással kezdődik el. Így tehát (a címével ellentétben) ez az írás sem kizárólag vezetőknek szól, és az igazat megvallva, nem is a vezetői kommunikáció áll a fókuszában. A retorikával ismerkedőknek azonban jó kedvcsináló lehet a kompaktsága és olvasmányossága miatt, emellett a konkrét (elsősorban beszédtechnikai) gyakorlatok a kezdő szint felett is segíthetnek a fejlődésben.

Illés Györgyi, Kezdők és hadarók. Retorika és beszédtechnika vezetőknek, Beszédcentrum, Budapest, 2018.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük