Második videós tananyagunk egy olyan történet, amely az Excelneked nevű cég felkészülési fázisainak kulisszatitkait mutatja be. Jól látható az alábbiakban, ahogy lépésről lépésre bomlott ki a cég legelső bemutatkozásra szánt felvételéből az első komoly sales videójuk.
Lépések a céges videókészítés során:
1. A cég két vezetője részt vett élőben is azon a vállalkozófejlesztési workshopon, amelynek videós anyagaiból származik előző tananyagunk. Aki figyelmesen végignézte a videót, a prezentáció végén találkozhatott egy versenykiírással: Gál Kristóf Workshopjának résztvevői egy konzultációt nyerhettek Retorikaiskolánktól, amely már nem csak az általános ismereteket tartalmazza, hanem az adott cég konkrét videós anyagainak elkészítésére fókuszált.
2. Az Excelneked tulajdonosa, Szántó Ivett elsőként nevezett a versenyre a kiírásnak megfelelően egy legfeljebb 60 másodperces bemutatkozó videóval. Az Excel neked online és offline tanfolyamok keretében hirdet képzéseket magánszemélyeknek és a cégeknek is Excel témakörben. A versenyre nevezéskor azonban még csak tervezték, hogy videós anyagokkal is kiegészítik a portfóliójukat.
Íme tehát az első, nevezésre szánt bemutatkozó videó, amint Ivett a honlapjukra szánt nyitó videó első verzióját linkelte be:
3. Ivett a verseny során nyert lehetőséggel élve részt vett ezt követően egy 60 perces egyéni konzultáción. Itt már személyre szóló retorikai felkészítés mellett azzal foglalkoztunk, hogy mi az, ami a leginkább megfelel az Excelneked céljainak egy ilyen videóban. Nonverbalitás, beszédtechnika és szövegalkotás voltak a fókuszban.
4. Ivették az alkalmat követően úgy döntöttek, hogy nagyobb fába vágják a fejszéjüket és a soron következő, új kínálati lehetőségükhöz gyártanak egy hosszabb, kifejezetten a kampányukat segítő videót. Nekikezdtek az anyagnak és ez lett belőle:
A személyes konzultációt követően egy nagyobb, a bemutatkozás helyett konkrét sales-eszközként készült egy második videó, aminek az induló fázisát rögzíti a következő felvétel:
5. Ennek a videónak a linkjét elküldve online kísértük a fejlődés folyamatát. Egy-egy visszajelzés csomagot beépítve, összesen háromszor küldtek nekünk próbafelvételt. A harmadik pedig már elérte a haladó retorikai szintet ezért véglegesítettük is a felvételt, ők pedig még aznap megindították vele új kampányukat.
A céges videókészítés titkai
A teljes képzés végén publikált videó miben különbözik az iménti felvételtől? Mutatunk 12 érdemi különbséget, összehasonlítva a 2. és 3. posztunkban szereplő videót:
- A kamera magasabb pozícióban van, ami előnyösebben veszi Ivett arcát.
- Átállt Ivett a kép túloldalára, ez által minden feliratnak a kép jobb oldalán jut hely, ez a hely ugyanis az új információk megjelenítésére vizuálisan alkalmasabb, mint a bal oldal. A jövő orientáltságot ugyanis mindig a jobb oldal fejezi ki a nyugati kultúrában (vö. az olvasás irányával). Így a márka/logó is közelebb kerül a tulajdonoshoz, ami ismét jobb hatást kelt.
- Valamivel távolabb is került az objektív, így a túlzott közelség helyett a szemnek első pillantásra is kellemesebb az egész tér bejárása
- A frizura másként van igazítva
- Lekerült a felesleges karkötő a bal csuklóról
- A videó indulásakor egy enyhe előrelépéssel már a kezdeményező készséget és a nyitottságot sugallja a nézők felé tett mozdulat.
- A mosoly nemcsak a videó elején, hanem a későbbiekben is megfelelő helyen kíséri a verbális üzeneteket. Példa 0:52-nél “minden kérdésedre válaszolunk”.
- A folyamatokat, például kezdőtől-haladóig, tükörben mutatja, tehát a néző számára valóban fejlődést sugallva először balról indítja kezeivel a gesztust és aztán jobbra viszi a kezeit (szemben a 2. videó hasonló üzenetátadásával 1:11-től vagy 1:45-től). Példa a véglegesből: 0:13-tól vagy 0:26-tól.
- A feliratok előtűnése elegánsabb. A bónuszt tartalmazó csillag 1:06-nál nem úszik rá a falon lévő festményre és a csillag színe is megváltozott olyanra, ami jobban harmonizál a kép egészének színeivel, ez által egységesebb és letisztultabb üzenetátadásra képes.
- Minden sales videó kulcsfontosságú pillanata az ajánlat anyagi részének megfogalmazása. Ezt a lélektanilag fontos pillanatot a második videóban 1:23-tól figyelhetjük meg. A beszédtempó hadarása, illetve az árat indokló mondat megakadása (1:29-nél) bizonytalanságot sugall. A végső verzióban a szöveg és a beszédtempó egyaránt kiegyensúlyozottságot közvetít, hitelességet és megbízhatóságot sugall, ezért nagyobb bizalomra tarthat számot az új ügyfelek részéről (1:19-től).
- A videó végén a továbbvezető linkre a második videóban még négy ujjal, kevésbé határozottan mutatott rá Ivett (3:26-27), a végleges verzióban ez már magabiztos és konkrét gesztussá vált (2:48), ami egyértelműbben vezeti a nézők szemét is a konverziót jelentő kattintásig.
- Majdnem egy perccel sikerült rövidíteni a videó hosszát, garantáltan megnövelve ezzel a megtekintések számát.
Szántó Ivették elégedettek voltak a végeredménnyel. Amíg egy kezdő szintű videóval neveztek, retorikai szempontból alapszinten sikerült a második videófelvétel, a végleges anyag pedig megüti a belépő haladó szintet. Ez pedig azt jelenti, hogy a meggyőző erő garantáltan elegendő ahhoz, hogy valódi vásárlások szülessenek a kampányban, ha minden más sales paraméter is stimmel.
Mi kellett ehhez fejlődéshez? Elhatározás, konzultáció, gyakorlás, kitartás és bő egy hónap. Gratulálunk Ivettéknek, hogy mindent, ami rajtuk múlott megtettek a retorikai fejlődésért és sok sikert kívánunk vállalkozásuknak!
Ha Ön is készen áll rá, hogy ilyen látványos fejlődésen menjen keresztül, kérje a személyesen Önre vagy cégére szabott ajánlatunkat ímélben: info@retorikaiskola.hu