Áder János újévi beszéde – 2017

Áder János 2017-es újévi beszédével ötödik elnöki évébe lépett. Beszédének kulcsüzenetei között felismerhettük beiktatási beszédének egyik vezérmotívumát, a teljesítmény és a munka megbecsülését. Retorikai szempontból ez az öt év egyértelmű fejlődést hozott több területen is Áder János számára, mégsem tudott belépni a nagy hatású magyar szónokok sorába ennyi idő alatt. Elemzésünk alapjául az alábbi felvételt választottuk, a hivatalos verziót pedig az elnöki hivatal itt tette közzé.

 ader-janos-ujevi-koszontoje

Nyakkendő, frizura és bajusz – vizualitás

A szónok és jeltolmácsa ismét jó térelrendezésben, kellő távolságban, megfelelő helyen álltak egymáshoz képest. A megszokott tér látványát elsőként az öltözék 2017-es sajátosságai kezdték el uralni. Weisz Fanni ruhája ismét elegáns volt és bár a ruhaválasztás kevésbé visszafogott, mint a 2016-os esetén, a sállá tekeredő ruhafelső íve ízléses dinamikát kölcsönzött a vizuális benyomásnak, miközben ugyanez az ív jól irányította a nézők figyelmét Áder János felé. A kontyba tűzött haj a korábban kiengedett viseletnél visszafogottabb, szintén az elnöki beszélőt előtérbe engedő választásnak mondható. Az áttetsző körömlakk is ugyanezt a visszafogottságot erősítette. A fekete szemkiemelés és az aranysárga fülbevaló a frizurával és Áder János öltöny-nyakkendő kettősével is harmonizált. Áder János nyakkendő választása az ünnepi pillanathoz illő volt, igaz, továbbra sem tudta felülmúlni a 2014-es nyakkendő árnyalatát.

Bővebben…

Még egy Szónok születik kurzust indítunk januárban

A keddenként induló csoportunk már betelt, ezért 2017. január 16-tól, hétfőnként 18 órától még egy tavaszi csoportot indítunk Budapesten. A kurzus elsődleges célja a sikeres nyilvános beszédre való felkészítés és a bevezetés más kommunikációs helyzetek kezelésébe. A csoportba való jelentkezéshez nem szükséges kommunikációs előképzettség. A kurzusunk végére elért haladó szintű előadói kompetenciával hallgatóink belépési lehetőséget nyernek más, speciális kurzusok elvégzéséhez is. A kurzus tematikája itt érhető el.

A hétfőnként öt hónapon keresztül 18.00 és 20.00 között tartandó tavaszi csoport trénerei Nagy Fruzsina és Hoványi Márton lesznek. A kurzus helysSzónok születik kurzus 2017 tavaszzíne a Jászai Mari tértől pár percre lesz. Legfeljebb hét embert tudunk a speciális, kiscsoportos fejlesztési módszerek miatt fogadni, jelenleg még 0 szabad hely van a csoportban. Kedvezményt biztosítunk a kurzus árából a nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek, az MCSSZ tagjainak, a Legfőbb Ügyészség és a TechTranszfer Iroda munkatársainak. Ha szeretné örömét lelni a nyilvános beszédben, így tud jelentkezni a kurzusra.

Legközelebb várhatóan 2017 őszén indítunk Szónok születik kurzust, erre előjelentkezést a szonokszuletik@gmail.com címen lehet kérni.

Iskolaigazgatói retorika februártól

Speciális kurzust hirdetünk két modulban az alap- és középfokú oktatásban dolgozó intézményvezetőknek. A vezetői kommunikációból és a speciálisan igazgatói beszédműfajok retorikájából készült kurzusunk egymástól függetlenül vagy egymást követően összefűzve is elvégezhetőek.

Első modul

A kurzus első modulja a nyilvános beszédhelyzetekben hivatott segítségére lenni az iskolaigazgatóknak. Azokat az iskolaigazgatókat várjuk kurzusunk első moduljára, akik szeretnének tovább fejlődni a következő területeken:

  • légzés- és beszédtechnika
  • mikrofonhasználat
  • kiállás, nonverbális kommunikáció
  • öltözék
  • optimális térrendezés és ültetés
  • stilisztika
  • felkészülés a beszédre
  • Műfajismeret:
    1. Tanévnyitó beszéd
    2. Tanévzáró beszéd
    3. Motivációs-értékelő beszéd értekezleteken
    4. Megemlékező beszéd (állami ünnepeken, évfordulókon etc.)
    5. Szalagavató beszéd
    6. Ballagási beszéd
    7. Érettségi bankett megnyitó beszéde
    8. Avató beszéd (pl. emléktábla, új épületszárny etc.)
    9. Iskolai műsorok, programok megnyitó beszéde
    10. Nyugdíjas kolléga búcsúztatása, új kolléga nyilvános bemutatása
  • osztott beszédfókusz (diákok, hozzátartozók, tanári kar, további munkatársak) és kapcsolattartás a hallgatósággal
  • visszacsatolás-technika

Bővebben…

Januártól Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika kurzus indul

Nőként érvényesülni a férfi tárgyalók között? Mi etikus az üzleti kommunikációban és mi nem? Hogyan tudok kiszabadulni egy csapdahelyzetből? Hogyan nyerhetek időt egy tárgyaláson anélkül, hogy sérülnének az érdekeim? Hogyan vihetek sikerre egy fontos ügyet a következő értekezleten? A kérdései jogosak, hozza el hozzánk őket!

Január 9-én (hétfőn) este Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika kurzust indítunk. A kurzus tematikája itt található. Az öt alkalomból álló, alkalmanként 120 és 180 perc közötti időtartamban folyó képzés célja a haladó szintű tárgyalás-előkészítés, tárgyalási stratégiák és kiértékelési metódusok elsajátítása az üzleti kommunikáció témakörei mellett. A kurzus elsősorban a saját élmény megszerzését tűzi ki céljául, ezért szituációs gyakorlatokra épít a kezdetektől.

Belépési feltétel a haladó szintű kommunikációs előképzettség elsősorban a kiállás, nonverbalitás, érveléstechnika és visszacsatolás-technikák terén. A kurzust Hoványi Márton kíséri trénerként. Ideális esetben 4 fő részvételével, minicsoportos formában zajlik a képzés. A helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük fel, jelentkezni itt lehet.

Portrait of multiethnic business people with paperwork in meeting room_shutterstock.jpg

Készen áll a meetingre? Tárgyaljon okosan! Kép forrása: Shutterstock.com

Indul a tavaszi Szónok születik kurzusunk

2017. január 10-én 17.30-kor veszi kezdetét a tavaszi Szónok születik kurzusunk, amelynek elsődleges célja a sikeres nyilvános beszédre való felkészítés és a bevezetés más kommunikációs helyzetek kezeléséhez. A csoportba való jelentkezéshez nem szükséges kommunikációs előképzettség. A kurzusunk végére elért haladó szintű előadói kompetenciával hallgatóink belépési lehetőséget nyernek más, speciális kurzusok elvégzéséhez is. A kurzus tematikája itt érhető el.

A keddenként öt hónapon keresztül 17.30 és 19.30 között tartandó tavaszi csoport trénerei Steiger Anita és Hoványi Márton lesznek. A kurzus helyszíne a Jászai Mari tértől pár percre lesz. Legfeljebb hét embert tudunk a speciális, kiscsoportos fejlesztési módszerek miatt fogadni, jelenleg még 0 szabad hely van a csoportban. Kedvezményt biztosítunk a kurzus árából a nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek, az MCSSZ tagjainak, a Legfőbb Ügyészség és a TechTranszfer Iroda munkatársainak. Ha az ismerős lámpalázas kép helyett örömét szeretné lelni a nyilvános beszédben, jelentkezni így lehet a kurzusra.

*

A kurzus betelt. A következő képzést, várhatóan január 3. hetében indítjuk el hétfői napokon, hasonló paraméterekkel. Ha szeretne előjelentkezési lehetőséget kérni, írjon a szonokszuletik@gmail.com címre és kérését regisztráljuk.

stagefright2_shutterstock.jpg

Lámpaláz helyett válassza a Szónok Születik Retorikaiskolát! Kép forrása: Shutterstock.com

 

Mikulás-retorika

Kedves Gyerekek! Kérlek, lapozzatok tovább!

* * *   * * *   * * *

Kedves Mikulás!

Néhány retorikai fogás Neked is jól jöhet, most hogy leszállt az este és ott várnak Rád a kandallók, csizmák, hiszen felvirrad a december hatodika és ki tudja hány olyan széket találsz a világban, ahova leülve gyermekek százai várják, hogy az öledbe ülve szólj néhány szót! Az évek és a rutin a te szakmádban egyszerre segítség és hátráltató erő, hiszen a kérdés most is ez: mit mondjak pont ennek a lánynak és mit ennek a fiúnak, akik már hetek óta csak azt várják, hogy beszélhessenek velem?! Görgess a kép alá!

New Year's Party! (Retro Mike In Santa Hat In Front Of Speakers Wall)

Bővebben…

Előadás a Harvardon

Hoványi Márton október végén teológiai doktori témájában adott elő a Ways of Knowing című konferencián, Amerika egyik rangos egyetemén. A Harvard University szervezésében évente megrendezésre kerülő teológiai és vallástudományi konferencián Európából idén összesen négyen adhattak elő. Az alábbi kép az előadást követő, szabad kérdések idején készült. Gratulálunk!

HDS_picture3.jpg