Az elemzésünk alapjául szolgáló felvétel itt tekinthető meg.
Orbán Viktor tizennyolcadik évértékelő beszédét 2016. február 28-án, vasárnap tartotta meg. Megállapítható, hogy a beszéd egésze jól megírt, világos szerkesztésű, pontosan célratörő szövegre épült. A vizuális kommunikáció megfelelően előkészített, a szónokló miniszterelnök a tavalyihoz képest kipihentebb és koncentráltabb benyomást keltett. A beszéd erényei és hibái egyaránt tanulságosak lehetnek, ezek közül tekintünk át most néhányat.
A beszéd íve
A jól szerkesztettség nem egyszerűen az elmondani kívánt egységek arányos elrendezését jelenti, hanem sokkal inkább azt a fokozatosan kibomló célra találást, amely a beszéd kulcsüzeneteit egymásba fűzte. A humoros felütés, amely szinte kötelező eleme ezeknek az évértékelő beszédeknek, most sem maradhatott el. A nyitány pikantériáját az adta, hogy két baloldali értelmiségi (Esterházy és TGM) kritikamentes felemlítésével integratívnak is tűnhetett volna ez a kezdet, az irónia csak a beszéd későbbi részei felől vagy a politikai kontextusból következtethető ki. A felütés rögtön a történelmi síkról és az évfordulók számítgatásáról szólt. Kezdetben úgy tűnhetett, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen a saját korfordulói miatt (5:58-tól), öncélúan tesz számolgatásokat.
A beszéd mintegy harmadánál kiderült azonban, hogy a rendszerváltás és az azóta eltelt idő, illetve a 19. vagy 20. századi magyar történelem példái mind mind azért fontosak, hogy tágabb kontextust rajzoljanak a tölcsérszerűen szűkülő témának, amelynek a közepén végső soron a migránskérdésben elindított népszavazási kezdeményezés megindoklása állt. Ehhez a történelmi idők tágas kontextusai egy merész, de jól időzített szűkítéssel 2015-re mutattak, amikor megindult Európa irányába a “népvándorlás”, Orbán Viktor szerint. Ez a történelmi fordulópontnak tekintett év és a hozzá fűzött Európai Unióbeli feszültségek taglalása vezetett át a jövőt érintő kérdésekhez, amit még senki sem láthat előre. A beszéd következő egysége stilisztikailag erősen kimunkáltan alkotja meg a már gondosan előkészített ellentéteken alapuló szembeállítást: Európa és a bevándorlók, veszélyeztetettek és veszélyeztetők között. A beszéd innen lép át a haza demokratikus védelmének titulált népszavazási lehetőség értelmezésére.
A tölcsérszerű felépítésnek ez a befejezése három szempontból is kiváló eszköz volt a miniszterelnök kezében ahhoz, hogy célt érjen.
1. Tudvalevőleg a beszéd helyszíne mellett éppen a népszavazási kezdeményezések kapcsán tüntetett egy tömeg, amelyre látszólag gentleman módjára, direkt utalást nem is tett Orbán Viktor. Valójában a beszéd elején a vélemény és szólás szabadságának, valamint a gyülekezés szabadságának felemlegetésével bennfoglalt üzenetet küldött a teremben ülőknek és a kint tüntetőknek egyaránt (5:32-től). Ugyanígy a beszéd másik, érzelmeket mozgósító részében, azaz a befejezésben is közvetett utalást kaphatott mindenki a beszédhelyzetre, amikor a miniszterelnök a népszavazás értelmi kulcsát mintegy átadta hallgatóságának (58:55-től).
2. A hatásos befejezés kellőképpen mozgósító hatással bírt, így a tüntetők közé lépő hallgatóság érzelmileg motiváltan és értelmileg felfegyverzetten hagyhatta el a termet. 3. Mindezt az Európai Unió számára adott szuverenitási üzenetként megfogalmazva a belpolitikai kérdések miatt tüntetők álláspontja óhatatlanul összébb zsugorodott, amíg ezzel párhuzamosan a szónokkal szimpatizáló hallgatóság úgy érezhette, magasabb perspektívából tekint a népszavazás kérdésére. Hangsúlyozzuk, ez a hármas eredmény nagyrészt az okosan felépített retorikai szerkezetnek, tehát a beszéd ívének a gyümölcse.
Az a fránya bal mutatóujj – avagy a nonverbális kommunikációról
Orbán Viktor továbbra is erősebben gesztikulál a bal kezével, mint a jobbal. Ez jóval visszafogottabban, de már a Nagy Imre újratemetésekor mondott beszédekor is látható volt a kezében tartott papír fogásából, illetve hajtogatásából (lásd itt 3:37-től). Ez alkalommal mondott beszéde során a balkezes tendencia zavaróan sokszor párosult a bal mutatóujj, jellemzően figyelmeztető (pl. 11:08, 12:10, 16:25), egy alkalommal egyenesen fenyegető kinyújtásával is (44:04). Az elemzésünk nyitóképén is rögzített mozdulat egyszer páros, figyelmeztető ujjpárból induló, végül a bal mutatóujjnál megmaradó gesztusként módosult (13:00). A kezek terén nagyobb kiegyensúlyozottságra és variabilitásra lenne szükség ahhoz, hogy még magabiztosabb hatást tudjon elérni a miniszterelnök.
Minden nyilvános beszélőnek, így Orbán Viktornak is érdemes lenne elsajátítania a folyamatok tükrözött mutatását. Az olvasási irányokhoz hasonlóan, természetes, hogy balról jobbra haladva érzékeljük a múltból a jövő felé tartást. A professzionális gesztikulációt az jellemzi többek között, hogy amikor ilyen, pl. időbeli folyamatok illusztrálását végzi a kezekkel, akkor a saját nézőpontjához képest, a hallgatóság számára kellemesebb és érthetőbb tükörképet mutatja. Például 13:14-től kezdve az erdőbe való bemenetel, majd az onnan történő kijövetel képével élt Orbán Viktor. Ezt értelmezendő a bemenetelnél a bal kezével, a kijövetelnél pedig a jobb kezével gesztikulált, ahelyett, hogy ezt fordítva tette volna. Így a hallgatóság, tudat alatt, azt érzékeli, hogy a folyamat két, egymástól elváló részből áll, azonban a verbális üzenetet hatványozottan jobban tudná megtámogatni, ha fordítva használta volna a kezeit, tehát a nézői bal szerinti kezével gesztikulálva utalt volna a folyamat elejére és a másik kezével a végére.
Egy régi, nonverbális hibát egészen jól sikerült már levetkőznie a miniszterelnöknek, nevezetesen a nyelvével némán, alulról felfelé perdülő mozdulatot. Teljesen még így sem tűnt el, egy példát láthatunk rá 39:51-52-nél, de Orbán Viktor a régebbi beszédeihez képest most már jóval kevesebb ilyen hibát vétett. A miniszterelnök szinte kizárólag szájszéle megtörlésével (pl. 24:01) könyökmozgásával, feleslegesen ki-ki lépő lábmunkájával és esetenként a pulpitus túlzott megterhelésekor, annak megrándításával vezeti le feszültségét (14:45-15:30-ig a három utóbbi látható csokorba szedve). Érdemes lenne ezek közül legalább a pulpitus stabilitásán segíteni, hogy az ne legyen zavaró a jövőben. A miniszterelnök mimikájában továbbra is kifejezően kommunikál, amit elsősorban a szemöldökmozgása, illetve homlokráncolásával ér el.
Vízió és vizualizáció
Az évértékelő beszéd kommunikációs csapata felemás munkát végzett a látványtervezés terén. Amint arra már Schiffer Miklós is utalt egy elemzésében, Orbán Viktor öltözködése “a nép gyermeke” stíluscsomag szerint épül fel. A nyakkendő fidesz-sárga színe kellő élénkséget kölcsönöz, cserébe a tekinteteket túlságosan vonzza, emiatt alkalmatlan arra, hogy az őszülő miniszterelnök nyilvános beszédeknél is hordja. A látvány tekintetében a nyakkendővel gondosan harmonizáló narancssárga broméliák szintén elvonják a hallgatóság figyelmét, amit a két tárgy színbeli egyezése csak felerősít.
Ennél lényegesebb azonban a szónoki emelvény és a háttér kék színének, illetve az ahhoz képest elhelyezett nemzeti színű zászlók együttes látványa, amely látványba lép be a szónok. Az elemzésünk elején már kiemelt, ellentétképző verbális üzenet egyik része a migránsok és európaiak különbségére utal. A másik fontos, visszatérő retorikai elem, az Európai Unió és a vele szemben saját szuverenitásáért kiálló Magyarország ellentétes kapcsolata. A tévénézők elsősorban a szónok hátterét látták, a jelenlévők közül azonban sokan a kékkel leborított emelvényt is érzékelhették. A verbális üzenetnek tudat alatt ható vizuális megerősítése az, hogy az Unióval szembeni állásfoglaláskor a csillagok nélkül ugyan, de kékben úszó emelvényen és háttér előtt állva beszél Magyarország miniszterelnöke. (Nem mindig volt ez így, például a 2011-es, soros EU elnökségünk előtti év értékelésekor, 2010-ben, a háttér még nem kék volt a zászlók mögött.)
Amikor indulatosan verbálisan és vokálisan kifejezi az Unióval szembeni elégedetlenségét, majd jelentőségteljes lábmozdulatot tesz (58:15-nél), azzal a jelenlévők és az ezt a felvételt nézők számára nonverbálisan is megerősíti üzenetét: meg kell állítani a minket veszélyeztető elgondolásokat. Az önmagában lezsernek tűnő bal láb kihelyezése, térdhajlítása és határozott sarok leszögézése a talajra, a szöveg értelmével összeolvasva a határozott szembenállás, illetve az Unió kékjén egy vezetői/hatalmi pozíció felvételeként is hathat a jelenlévőkre. Ebben a kontextusban a kék háttér előtt álló zászlók is érthetőek úgy, mint az Unióhoz képest előtérbe állítandó szuverenitás szimbólumai.
Végezetül három erősség
Nem mehetünk el szó nélkül a szemléletesség stíluserényét most is jól gyakorló Orbán Viktor egyik példája mellett. Amikor az elvont történelmi kontextusteremtés felvezetéseként, a 21. század egy hetedét átlépő évként tekint 2016-ra, ezt az elsőre nehezebben befogadható adatot mesterien világítja meg a következő mondattal: “Ha egy hétnek képzeljük el a 21. századot, akkor benne járunk a keddi napban.” (6:24-től) Ugyancsak jól kimunkált a szöveg kétszeres, egymásra felelő anaforáinak a sora.
A mondatkezdetek azonosságán alapuló, ismétléses alakzat, könnyűszerrel képes kulcsüzenetként emlékezetbe vésni gondolatokat, ahogy azt Martin Luther King híres, “I have a dream” anaforája is tette annak idején. Orbán Viktor 18. évértékelőjében a tételmondatot 30:40-től felvezető szavak után így hangzik az első anaforikus sor kezdete: “Veszély fenyegeti…” Erre felel pontosan öt perc elteltével, keretet alkotva a veszélyérzet felkeltéséve az “Ideje…” kezdetű mondatok sora (35:50-től). Egyszerű, mégis hatásos stilisztikai eszköze ez a kitűzött cél elérésének. Hallgatósága körében, alighanem, osztatlan sikert aratott Orbán Viktor, amiért – megítélésünk szerint, retorikai szempontból – 2016 februárjában meg is dolgozott.
Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.