Ákos pró és kontra – Vitaelemzés

Mindenki Ákosról beszél. Vagy Ákos kapcsán beszél. Így tett a nemrégen leadott Egyenes beszéd című műsorban Kálmán Olga és Rétvári Bence is. A témát Ákos nagy port kavart, a nők szerepéről szóló kijelentései szolgáltatták, illetve az erre adott szponzori, majd kormányzati reakciók. Ki és hogyan nyerte meg vagy vesztette el ezt a televíziós vitát? Erről szól az alábbi elemzésünk. Az érveléstechnikailag tanulságos vita a képre kattintva tekinthető meg:

Egyenesbeszed

Hogyan vezet Kálmán Olga?

Offenzíven, nem ritkán agresszívan, de kivétel nélkül provokatívan. Kérdezettjei nincsenek könnyű helyzetben, Rétvári Bence is erre készülhetett. Ebben a beszélgetésben is hatékonyan nyitott a riporternő. Első kérdésével szűkebb értelemben az első 6, tágabb értelemben az első 10 perc erejéig tartotta sakkban beszélgetőpartnerét. Nyitó kérdése – amelyet tucatszor variálva tett fel a vita első 10 percében (utoljára 9:12-nél kezdte el feltenni) – így hangzott: Kovács Ákos énekes kije a kormánynak?

A kérdés azért bizonyulhatott hatékonynak, mert egy egyenes logikára felfűzött vitában ez a kérdés leghamarabb a 4. vagy még későbbi sorszámú kérdésként merülhetett volna fel. Azzal, hogy Kálmán Olga ezt az első helyen kérdezte meg, nem egyszerűen csak lendületet adott a vitának, hanem feltételezte, hogy a fel nem tett bevezető kérdések mindegyikére negatív választ adna a beszélgetőpartnere és az ebből származó előfeltevésekkel terhelte meg Rétvárit. Az előfeltevések, amelyek a kérdés mögött szerveződtek, például ezek:

  • A Telekom jogos, a Kormány méltánytalan cselekedetet hajtott végre.
  • A Kormány Ákost mint jobboldali, keresztény művészt védte meg, kifejezetten azért, mert ideológiailag szimpatizál a Fidesz-KDNP-vel.
  • Ákos nyilatkozata egyértelműen elítélendő, ezért az azt támogató kormányzati lépés is rossz.

Rétvári Bence két irányba indulhatott el a válaszadáskor:

  1. Kitérve a konkrét kérdés elől, visszatér egy egyenesvonalú logikai kifejtéshez és az összes el nem hangzott, de az előfeltevésekben megbújó kérdésre válaszol az előtt, hogy Kálmán Olga konkrét kérdésére felelne.
  2. A konkrét kérdésre válaszol.

Az előbbi út egyértelműen Rétvári, az utóbbi egyértelműen Kálmán malmára hajtja a vizet. A valóságban pedig az történt, hogy nem elég határozottan, de az 1. lehetőség szerint kezdett válaszolni Rétvári, ami azt eredményezte, hogy Kálmán Olga kénytelen volt az előfeltevésében rejlő kérdéseket is feltenni. A kérdező retorikai leleménye abban mutatkozott meg, hogy egy kis idő elteltével ugyanazzal az egyszerűséggel, hangszínében azonban még nagyobb határozottsággal megismételte a nyitó kérdést. A számítása pedig bejött.

A politikus ugyanis belement a csapdába és a 2. úton kezdett el választ adni 2:44-től. A kézfejek oldalazó mozgása, összhangban a hanghordozással és a szavak mentegetőzésével azt imitálja, ahogy egy kommunikációs présből próbál kioldalazni a válaszadó. A mentegetőzést érzékelő Kálmán Olga 2:49-nél megsemmisítő egyszerűséggel csap le partnerére az “Akkor?” kérdéssel. A stilisztikailag bárdolatlan, cserébe világos visszakérdezés a gördülékeny interjúalanyt is meglepte. Ezért a lehengerlő beszédtempó egy kínosan hosszú másodpercig (2:50) megakadt és a rutin is csak 2:53-ig vitte el Rétvári Bencét, amikor még feltűnőbb jelét látjuk a meglepetésnek: a beszédére egyáltalán nem jellemző módon nyújtotta el az “az” határozott névelőt. Ez a gondolkodásra használt időnyerés, öntudatlanul is azt közvetíthette a nézők felé, hogy hezitál, tehát nem tudja, mit kellene válaszolnia. Aki egy pergő vitában hezitál, keresi a szavakat vagy össze-összegabalyodik akárcsak egy szekundumig is, gyengének tűnik azzal szemben, aki végig határozottan és megakadás nélkül beszél.

KalmanOlga

Kálmán Olga többek között azzal tudott dominálni ebben a beszélgetésben, hogy határozottan és röviden fejezte ki magát mind a kérdésekben, mind ellenvéleménye megfogalmazásakor. Azzal, hogy az egyszerű, adófizető polgárok szerepéből, egyes szám első személyben tudott kérdezni, valószínűleg képes volt legalább egy pillanatra (18:12-től) a maga oldalára állítani minden nézőjét. Ennek párhuzamaként 13:37-től a női szerepére is előnyösen reflektált, amikor egyes szám első személyben magára vonta az Ákos mondatában rejlő negatívumokat.

Jól és elégszer tette fel ugyanazt a kérdést többször is a beszélgetés elején, amivel azt sugallta, hogy partnere nem ad egyértelmű és egyenes választ. Ugyanezzel a taktikával élt a beszélgetés utolsó harmadában is: ugyanazt a kérdést ismételve (nem éppen ugyanazt hibázza el a kormány a Telekommal, amit kritizált a cég tevékenységében?), egyértelmű válaszokat kért. Azáltal, hogy az első és az utolsó harmadban, mintegy keretezve az egész beszélgetést, sikerrel kérdezte többször is ugyanazt hiába, Rétvári Bencét egy a válaszok elől kitérő politikus szerepébe kényszerítette. Ennek a technikának a csúcsteljesítménye az volt, amikor kétszer egymás után (23:26, 23:28) közölte Rétvári Bencével, hogy “nem ezt kérdeztem”, majd lefelé szorított mosollyal hagyta, hogy a politikus befejezze a mondatát, ezt követően pedig megköszönte a beszélgetést anélkül, hogy tisztázta volta, mit is kérdezett valójában.

Hogyan védhette volna ki ezt az utolsó, megsemmisítő erejű kommunikációs gesztust Rétvári? Például úgy, ha udvariasan, de kimondva utasítja vissza a válaszait sokszorosan, verbális szinten megkérdőjelező Kálmán megjegyzéseit. Alkalmat szolgáltatott erre, méghozzá igen előnyöset, a megköszönés pillanata: “Köszönöm, hogy válaszolhattam a kérdéseire.” Egy ilyen mondat, ha nem szarkasztikusan hangzik el, kifejezetten gáláns kivédése lehetett volna a félrebeszélés nyílt vádjának.

Miben volt erős Rétvári Bence kommunikációja?

Rétvári Bence nem csak tudja, de egy ilyen szorongató riporterrel szemben is meggyőzően alkalmazza a nyilvános viták egyik alapvető technikáját: sosem szabad hagyni, hogy a vitapartner foglalja össze és ezzel zárja le a saját gondolatmenetemet. Két példát is hozhatunk erre:

  1. 14.21-től Kálmán Olga egy oldalról szúrt, ironikus kérdését kellő gyorsasággal és jól hallhatóan hárította el, annak ellenére, hogy a riporter mindent megtett, hogy ne jusson idő erre a válaszra.
  2. 16.20-tól Kálmán Olga egy igen veszélyes mederbe kezdte terelni a beszélgetést, amikor arra volt kíváncsi, hogy személy szerint Rétvári egyetért-e Ákos idézett mondataival. Az erre a kérdésre adható igenlő válasz azt a kockázatot rejtette magában, hogy a Kövér Lászlóról Ákosra irányított egyenjogúsági kérdést ismét egy politikusra húzza a média. Ezért, igen okosan, Rétvári egyszer sem egyezett bele a szó szerinti egyetértésbe. Ehelyett minden kényszerítésnél a saját szavaival adta meg, hogy mivel ért egyet, keskeny, de egyértelmű kerítést emelve ezzel Ákos és a saját kijelentései közé. Ebben az volt a kommunikációs bravúr, hogy egyszerre kellett az eddigiek alapján azonosulnia az ákosi kijelentésekkel, miközben, éppen el is kellett távolodnia azoktól az említett kockázat miatt. Az akadályt sikerrel vette.

A politikus felkészültségét dicséri, hogy a legerősebb érveként a Klubrádiós, baloldali botrány példáját hozta fel. Ez kétszeres előnyt hozott. Egyrészt kivédhette a “csak a jobboldalon történik meg ilyen” vádat, másrészt sikeresen tolhatta a beszélgetés fókuszát abba az irányba, hogy a média és a liberális megmondó emberek kétszínűsége kapjon központi szerepet a riporter fókusza helyett. Kálmán Olga pedig ezen a ponton nem tudta kihasználni azt az ütőkártyáját, amit a műsor felvezetőjében ügyesen előkészített, tudni illik azt, hogy Ákos esete Kövér László nyilatkozatával összefüggésbe hozható. Ehelyett besétált a sajátjához nagyon hasonló, Rétvári-féle csapdába: mentegetni kezdte, “szerencsétlen megfogalmazásként” Szelestey Lajos kijelentését a Klubrádióban. Szerencséjére Rétvári nem ütötte eléggé ezt a vasat, azonban így is három dialógus részletet uralni tudott a témával.

Hibák

Mind a két fél elkövetett komoly hibákat és/vagy mulasztásokat is a vita során, amelyek nagy mértékben a beszélgető partnerüket hozta kedvező helyzetbe. Kálmán Olga 15.28-tól kezdődő megnyilatkozását a retorikai szakirodalom argumentum ad bacululumként (bunkósbot érv) tartja számon. Ez egy olyan retorikai érvet jelöl, amely ebben az esetben indokolatlanul hívja segítségül a tekintélyt. Miközben a Telekomnál nagyobb tekintéllyel bíró Kormány döntését nem veszi komolyan, felháborodva arra apellált, hogy egy olyan nagy, tehát tekintélyes cég, mint a Telekom, biztosan nem tévedhetett Ákos megítélésében. Miért? Mert olyan nagy stb. a vállalat. Abból, hogy egy cég sok embert foglalkoztat és emiatt komoly üzleti kultúrával bír a piaci körülmények között, még nem következik egyértelműen az, hogy bármely politikai vagy etikai kérdésben hibátlanul döntenének. Rétvári jól vágott vissza, amikor azt mondta, hogy igenis elképzelhetőnek tartja, hogy tévedtek. Cserébe semmilyen nyomatékot nem kapott a politikus részéről ennek a hibás érvelésnek a felfedezése, sőt a nonverbalitásával még a műsorvezető dominálta le ezt a helyzetet is.

Kálmán Olga azt is elrontotta, hogy az énekesnek kizárólag azzal a mondatával foglalkozott, ami a pénzügyi egyenlőtlenségre vonatkozott. Számára ennél előnyösebb lett volna, ha például a női princípium meghatározását vagy még inkább a karrier és az anyaság egymást kizáró voltát is tematizálja. Ez utóbbival keresztül húzhatta volna Rétvárinak azt az így igen erősre sikeredett okfejtését (11:50-től), miszerint a Kormány lehetővé tette az elmúlt években azt is, hogy aki szeretné, az egyszerre élje meg az anyai hivatását és a karrierjét is.

Rétvári Bencének két igazán komoly kudarca volt a vita során. Az első verbális volt. A politikus nyerő pozícióba lavírozta a beszélgetést, amikor (19.23-tól) Kálmán Olga ironikus kérdésére (fog-e a kormány egy baloldali művészt is hasonló esetben védelmezni) válaszolva levezette azt, hogy a liberálisok csak olyankor tiltakoznak, amikor jobb oldaliak tesznek támadható elszólásokat, de nem teszik meg ugyanezt, amikor bal oldaliak sokkal súlyosabb és sérelmezhetőbb kijelentéseket tesznek (vö. Klubrádió). Az eddig tökéletes gondolatmenet, az újra feltett kérdésnél (Ki fognak-e állni ugyanilyen esetben bal oldaliak mellett is?) rossz irányt vett: “Még nem történt ilyen az elmúlt 25 évben.” A politikus mondatát először szarkazmussal akarta elütni Kálmán Olga, de aztán, 19:55-nél rátalált az optimális megoldásra, hogy egyetlen mondatával a vereségből nyereséget kovácsoljon: Mi arra a magyarázat, hogy a baloldaliakat nem támadták ilyen esetekben? Talán az, mondja, Kálmán Olga, hogy ők ” nem mondtak ilyet…”  Ebből, az eddigre már fáradó Rétvári Bence kivághatta volna magát azzal, hogy éppen a Klubrádió a bizonyság arra, hogy mondtak ilyet, de ezt nem tette meg, ezzel pedig átadta a győzelem jogát Kálmán Olgának ebben a dialógus részben.

A második mélypontot nonverbálisan lehetett érzékelni. 21:24-25-nél a szájától jobbra eső arcizom megrándulása azt mutatja, hogy elevenébe talált a riporternő kérdése: “Hát kit [ér kár – kieg.]? Csak nem saját zsebből fizetik ki az egyoldalú szerződésbontást?” Ez a disszonanciát jelző mimika öntudatlanul is zavarba hozza a jóhiszemű nézőt, aki anélkül, hogy az okot konkretizálná elkezdhet gyanakodni a szavak és a testbeszéd szétválása kapcsán. Kálmán Olga is ezt tette, amikor győzelemittasan elmosolyodott a politikus kínján (21:25-27).

Konklúzió

 A vitában mind a két fél szövegértelmezést gyakorolt, eltérő végeredménnyel. Mind a két álláspont mögött a vita során fel tudtak sorakoztatni egy hathatós példát (Ákos & Szelestey), ami az induktív érvelésüket racionális szempontból egyenlő esélyűvé tette. Mind a két félnek az állt érdekében, hogy egymásra satírozza a másik érveit, ezzel párhuzamosan pedig elhárítsa azt, hogy a saját érvei összemoshatóak legyenek. Kálmán Olga azon fáradozott, hogy a Telekom büntetését azonosítsa a Kormány büntetésével és ezen keresztül hiteltelenítse a Kormány Telekom-kritikáját. Ezzel egy időben Rétvári Bence Kovács Ákos megnyilvánulását a Klubrádiós botránnyal igyekezett fedésbe hozni azért, hogy ezen keresztül rámutathasson, az egyenlő bánásmód Kálmán Olga által a férfi-nő viszonylatában hangoztatott elve a véleménynyilvánítás szintjén sérült volna, ha nem szankcionál a Kormány.

Az így megszületett kétszer kettes érv-rendszer játszmaszerűen kezdett el funkcionálni, amiből az egyéb szempontok tudták kilendíteni a beszélgetést. Az értelmi érvek szintjén azonos esélyekkel induló vitában, az érzelmi érveket kategorikusan Kálmán Olga sorakoztatta jobban (elsősorban kétszeres E/1 beszédével és vokális jelenlétével). A riporternő többször is gyorsabb volt a reakcióban, miközben a beszédtempója szinte végig kiegyensúlyozott maradt és a hangerejét sem emelte fel. Ehhez képest Rétvári Bence gyorsabb tempóban, olykor megakadva, és halkabban beszélt, mindez az izgalom jeleként, a le nem csapott labdákkal kimondatlanul is abba az irányba mozdíthatta a nézőt, hogy a vitában Kálmán Olgát kiáltsa ki győztesként. Összességében ezért értékeljük úgy, hogy retorikailag az Ákos ellenében kérdező/érvelő riporternő javára dőlt el ez a vita.

Végezetül kapja meg a szót a mindkét oldalra igazságosan ítélő humor:

Kép forrása: Troll Demokrácia

Kép forrása: Troll Demokrácia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s