Hogyan kommunikáljuk a halálhírt?

Hogyan kommunikáljuk a halálhírt?

Tegnap egy roppant nehéz kommunikációs kérdést járt körbe Munk Veronika cikke az Index.hu portálon. Elsősorban az orvosok, de más, egészségügyben dolgozó emberek is érintettek a kritikus üzenetek átadásában. Paradox módon az élet szolgálói hivatottak a leggyakrabban arra, hogy kommunikálják a halál eseményét. Ha ezt hozzátartozóként éljük át, amint arra egy példát a fentebbi cikk is hozott, egyszerre válunk a kritikus üzenet befogadóivá, de a legtöbb esetben mi laikusok is a hír továbbadóinak szerepébe kerülünk. A halálhír kommunikációjának kérdése ezért is érinthet meg mindannyiunkat az átlagos orvos-beteg kapcsolat kérdéseinél jobban. Hoványi Márton retorikatréner írása.

Miért nehéz a halálhírt elmondani?

Látszólag nem szorul magyarázatra, hogy miért nehéz elmondani egy hozzátartozónak a szeretett személy halálhírét. Két szempontra mégis fel szoktuk hívni az ilyen kommunikációs helyzetbe kerülő (szak)emberek figyelmét: a halál jelentésének társadalmi beágyazottságára és az orvos saját, önismereti helyzetére. Mindaz, ami az adott társadalomban a halál körüli tabuképzést segíti elő káros nehezítést jelent egy ilyen kommunikációs helyzetben. A veszteségeinkről alkotott kép összefüggésben áll társadalmunk saját jóllétéről, biztonságáról kialakított elképzelésével. A kultúránkban és az azt nagy mértékben formáló médiában uralkodó felfogás az emberi egészségről, testről, halál utáni életről zsigeri szinten tudja befolyásolni a halálhírről szóló kommunikációt. A legkevésbé sem független ettől a konkrét dialógusban résztvevők halálról alkotott egyéni elképzelése.

Orvosi önismeret

A neveltetés, családi környezet, világnézeti különbség felül tudja írni az össztársadalmi képet. Amikor fiatal medikusok, a cikkben foglaltakhoz hasonlóan, megfogalmazzák a félelmeiket a halálhír kommunikációjával kapcsolatban, elsősorban azt tartjuk fontosnak, hogy a saját önismereti kérdései felé tereljük a jövő orvosait. Például ilyen típusú, csak egyénileg megválaszolható kérdéseket vetve fel bizonyos időközönként:

Mostanában mennyire éltem át veszteségeket az életemben?

Milyen vagyok, ha elveszítek egy számomra fontos tárgyat, barátságot, szerelmet?

Halt-e már meg közeli hozzátartozóm vagy fontos emberem?

Ha igen, mit éltem meg akkor, milyen érzések jönnek fel, ha visszagondolok erre?

Tartok-e a saját halálomtól? Ha igen, mi a legfélelmetesebb benne és mi az, amit (akár csekély mértékben is) jónak gondolok róla?

Van-e olyan lehetőségem/személyem/kapcsolatom, amit elveszítettem ugyan, de igazán nem tudtam még meggyászolni?

Az a betegem, aki most meghalt emlékeztet-e valakimre az életemből?

hogyan kommunikáljuk a halálhírt

Medikus önismereti munkában

Aki ezekre vagy az ehhez hasonló kérdésekre képes időről időre hiteles választ adni az életében, az vélhetően megtette a legnagyobb lépést ahhoz, hogy másoknak a hozzátartozójuk haláláról befogadható módon beszéljen. Aki ezt megspórolja, félő, hogy zátonyra fut a kommunikációs protokollok betartásával minden jó szándéka ellenére is.

Akaratlan üzenetek

Minden halál egyedi történet, amit kétségtelenül nehéz a gyakori halálozás mellett átélnie az orvosnak. Sőt, saját mentális egészsége érdekében fontos az a talán kegyetlennek ható megállapítás Munk cikkében hogy a halál látványát meg lehet szokni. Ideális esetben a megszokásnál valamivel jobb, ha az orvos ennek a fontos eseménynek a megélést követően lelkileg “ki tud mosakodni”, hogy Gyökössy Endre lelki gondozói kifejezésére utaljunk. A kommunikációnkba minden elrendezetlen érzés közvetlenül érzékelhetővé válik. A hozzátartozó ebben az érzelmileg nyílt állapotban sokkal intenzívebben hagyatkozik a nonverbális és vokális üzeneteinkre, mint a verbálisakra. Lehet elég jól kommunikálni egy ilyen nehéz helyzetben is, elősegítve a hozzátartozók eredményes gyászmunkáját.

Kiegészítések

Pilling János Orvosi kommunikáció című munkájának vonatkozó részeit feldolgozta a Munk-cikk is. Érdemes kiegészíteni két fontos pontját a szövegnek:

1. Érzelmi kommunikáció

A kritikus üzenet legyen rövid, lényegre törő, egyértelmű és az információátadását ölelje körbe az érzelmi kommunikáció gesztusa (pl. a részvét kifejezése). Fontos, hogy a megfelelő hangerővel és hangszínben kommunikáljon az orvos. Érdemes a nyugodt és nyitott kéz gesztusaival élni. A szemkontatktus felvételének, illetve megtartásának jelentősége döntő. Ehhez előre kidolgozott és akár tükör előtt vagy kollégákkal elvégzett szituációs gyakorlatok kipróbálása segíthet hozzá.

2. Helyet hagyni a reakcióknak

Másrészt érdemes felkészülni arra, hogy a gyakorlati, informatív pontok átadása egy későbbi fázisban jöhet csak el, amint arra Pilling János könyve mellett például Léder Lászó is utal A gyógyító kommunikáció című munkájában. A kritikus üzenet után hagyni kell annyi időt a beszélgetésre, amennyi idő alatt a befogadó első reakcióit kimutatja. Ez megnyilvánulhat abban is, hogy megszakítja a kommunikációt, de az érzelmi kifejezés más lehetőségei gyakoribbak.

Azért, hogy a szükséges információkhoz akkor is hozzá tudjon jutni a hozzátartozó, ha azokat a hír kommunikálásakor nem tudta befogadni, szinte kivétel nélkül fontos lehet (különösen a szeretett személy váratlan vagy gyors lefolyású elhalálozáskor), hogy az orvos egy kommunikációs utókezelés fázisáról biztosítsa a gyászolót. Ehhez nyújthat segítséget, ha a személyes beszélgetés utolsó fázisában odaadja a névjegyét vagy egy egyszerű papírra csak felírja a nevét és az elérhetőségét, jelezve, hogy minden további szükséges információra rákérdezhet a hozzátartozó később. Telefonos beszélgetésben ezt elmondva egy utólagos SMS-ben elküldött névjegy pótolhatja a gesztust.

Kommunikációs utókezelés

Ez a látszólag apró orvosi gesztus sokat adhat a veszteséget megélő személynek, ugyanis az együttérzés mellett a gondoskodás kifejeződéseként élheti meg, hogy van ideje először a fájdalmával foglalkozni a praktikus tennivalók előtt. még azoknak is biztonságot adhat, hogy van kihez első információs forrásként fordulni, akik több szeretett emberüket elgyászolták már. Lélektanilag sokszor megnő az orvos személyéhez való ragaszkodás, ha ő látta utoljára életben az elhunyt hozzátartozót, ezért a halálhír közlése után elég egyetlen további kommunikációs alkalom is ahhoz, hogy azt érezhessék az orvoshoz fordulók, igazán emberhez méltó módon bántak velük  a legnehezebb időkben is.

3. Gyakorlati információk átadása

Kórházi oldalról pedig érdemes egy világos, rövid pontokba szedett elektronikus levelet előkészíteni, amit egy személyre szóló megszólítással kiegészítve minden orvos el tud küldeni akkor, ha a hozzátartozók valóban élnek az utólagos kommunikációs lehetőséggel és hozzájárulnak a levelezéshez. Az ehhez elkért email címre elküldheti az orvos vagy asszisztense a kért információkat írásban is. Ez a levél ismételt részvétnyilvánítás mellett tartalmazhat például egy olyan praktikus listát is, ami az elhalálozás utáni teendőket gyűjti egybe a hozzátartozó részére. Mindehhez csupán egy névjegyre és egy alakítható levélsablonra van szükség. Az apró kommunikációs gesztusokon keresztül megtapasztalt emberség cserébe társadalmi szinten járulhat hozzá ahhoz, hogy a halálról való gondolkodásunk reménytelibbé, orvosaink munkája pedig elismerten megbecsültebbé váljon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük